Basshunter: január 2013

A fekete sügér

A fekete sügér (genus Micropterus - (Lacépède, 1802)) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának a sügéralakúak (Perciformes) rendjéhez, ezen belül a díszsügérfélék(naphalfélék) (Centrarchidae) családjához tartozó faj. Nagy gazdasági értékkel bíró hal, mely észak-amerikai élőhelyén kívül a világ számos pontjára elkerült és a horgászok kedvence lett, nem véletlenül.

7 fekete sügér fajt különböztetünk meg:
1.) Nagyszájú fekete sügér (largemouth bass) - Micropterus salmoides
2.) Kisszájú fekete sügér (smallmouth bass) - Micropterus dolomieu
3.) Pöttyös sügér - M. punctulatus
4.) Vörösszemű sügér - M. coosae
5.) Guadalupe sügér - M. treculii
6.) Suwannee sügér - M. notius
7.) Shoal sügér - M. cataractae

Az alábbiakban kizárólag nagyszájú (largemouth) fekete vagy másnéven a latin nevéből eredendően hazánkban "pisztráng" sügérnek is hívott faj bemutatására kerül sor:

Megjelenése:

Átlagos testhossza 8-40 centiméter, legfeljebb 80 centiméter lehet. Növekedése Magyarországon nem mondható gyorsnak, súlya legfeljebb 3-4 kilogrammot, hossza legfeljebb 40-50cm-et érhet el. Eredeti élőhelyén Észak-Amerikában 8-11 kilogrammos példányok is előfordulhatnak. A fekete sügér teste orsó alakú, oldalról erősen lapított, az öregebb példányok háta valamivel magasabb. Nagy feje a teljes hossz több mint egynegyedét teszi ki. Nagy méretű ragadozószája a szem hátsó szélének vonalán túl ér. Pikkelyei aprók, a fej egy részét és a kopoltyúfedőket is beborítják. 72-78 fésűs pikkelye van az oldalvonal mentén. Hátúszója jellegzetesen összetett, egy bevágás csaknem kettéosztja (10 tüskés és 13-15 lágy sugarú), az elülső kemény és tüskés rész alacsonyabb, mint a hátulsó lágy úszó. A farok alatti úszója 3 tüskés és 10-12 lágy sugarú. A hasúszókat bőr köti össze. Farokúszója csupán kissé kimetszett. Színük a környezeti viszonyoktól függően változhat. Háta olajzöld; oldalai világosabbak, sárgászöldek, sötét, felhő alakú foltokkal és rövid keresztsávokkal, hasa fehéres. Fején sötét pontok és rézsútos csíkok vannak. Az idősebb példányok sötétek, egyszínűek majdnem teljesen feketék is lehetnek. Az ivadék oldalait egy szabálytalan fekete foltokból álló sáv díszíti, amely később fokozatosan eltűnik. 31-32 csigolyája van.

Elterjedése:

A fekete sügér az Amerikai Egyesült Államok és Kanada tiszta és hideg vizű nagyobb folyóiban és tavaiban őshonos. Előfordul a Hudson-öböltől a Szent Lőrinc-folyótól és a Nagy-tavaktól délre a Mississippi vízgyűjtő rendszerében egészen Québectől - Észak-Dakotáig, délen Észak Alabamáig és keleten Oklahomáig. A telepítések következtében azonban az Észak-Amerikai földrészen jelentősen bővült az élettere. Gazdasági hasznot hozhat sikeres tenyésztőjének ezért a világ számos más részére akklimatizálták, így Brazíliában, a Fülöp-szigeteken, Hong-Kongban, Dél-Afrikában, Japánban és Európában. Európai akklimatizálása a törpeharcsáéhoz hasonlóan - Max von dem Borne német haltenyésztő, tudós és sporthorgász nevéhez fűződik. Ez a sportember volt az aki elhatározta, hogy az Amerikában őshonos fekete sügért behozza Németországba, azzal a szándékkal, hogy elszaporítsa és, hogy egy igazi sporthallal ajándékozza meg a sporthorgászat szerelmeseit. A történet 1883-ban kezdődött. A New York közelében begyűjtött kb. 50 egyedből álló szállítmány már a hosszú utazás alatt is erősen megfogyatkozott , de 1885-re mindössze 10 példány maradt meg. Ez a 10 hal jelentette a „törzsállományt”, ezek továbbtenyésztéséből származnak az Európában szórványosan megtalálható fekete sügér kolóniák. Jelentősebb állományuk alakult ki mára Spanyolországban, Dél-Franciaországban és Angliában.
Hazánkban először Somogysárdon kezdtek foglalkozni a fekete sügér (pisztrángsügér) tógazdasági tenyésztésével. 1909-ben telepítettek először a Balatonba, majd néhány év után a Dunában és a Drávában is megjelent (Vutskits 1913). Az azóta eltelt időben hazánk számos vizébe telepítették, elsősorban sporthorgászati célból, kevés sikerrel. Nagyobb arányú telepítésére a Soroksári-Duna ágban került sor, valamikor az ötvenes évek elején. Kisebb mennyiségeket telepítettek hőerőművek hűtőtavaiba is, ahol jól érezte magát, szaporodott és gyorsan fejlődött. A horgászok a kezdeti sikeres fogási tapasztalatok után, arról kezdtek panaszkodni, hogy a halat nem lehet megfogni. Később a fekete sügér „eltűnt", vagy legalábbis a horgászok nem nagyon találkoztak vele. Ennek a magyarázata több dolog is lehet a vízminőség romláson keresztül a horgászok kapzsiságáig. Napjainkban legnagyobb örömünkre újra feljövőben van az állománya és mára szinte előfordul az egész országban. Több horgásztóba is telepítették a törpeharcsák visszaszorítása végett és ahol megfelelő körülményekre talált ott önfenntartó állományok alakultak ki. A legnagyobb népességben a hőerőművek hűtőtavaiban (Bokod, Bánhida, stb.), a soroksári ill. ráckevei Duna ág közelében lévő tisztavízű bányató rendszerekben (csepeli, bugyi, délegyházi tavak) és a Kiskunság csatornarendszerében van jelen.
Elterjedését elősegíti, hogy hazánkban "védett" halként kezelik és óvják a legtöbb előfordulási helyén és tilos elvinni!

Biológiája:

Tipikus élőhelyét a mély, tisztavízű tavak és a lassú folyóvizek képezik. Fiatal korban kedveli a dús növényzetet, de a szaporodási időszaktól eltekintve nincsenek különösebb környezeti igényei. A 30 °C-ot meghaladó hőmérsékletű vízben is jól érzi magát, kísérleti körülmények közt még az 1,5 mg/l értékre süllyedő oxigéntartalmat is elviselte. Ivarérettségét hároméves korában éri el. Ívási ideje nálunk rendszerint májusban van. A hím egy sekély vizű (30-130 cm), kemény aljzatú, védett helyen kezdi el fészkét építeni, mihelyt a víz 16 °C-ra melegszik fel. A fészek egy 60-90 cm-es átmérőjű gödör, amely legfeljebb arasznyi mélységű. Ennek elkészítése során a hím csak a talajt szórja ki, a gyökereket, keményebb növényi maradványokat a fészken belül hagyja. Az elkészült ívóhelyet ádázan védi minden betolakodóval szemben. A naphalhoz hasonlóan a pisztrángsügér is kolóniákban ívik, a fészkek egymáshoz közel helyezkednek el. 18-20 °C hőmérsékleten kezdődik a nász. A nőstény ikráit több részletben rakja le, általában több fészket is végigjárva. Éppen ezért a fészkenkénti ikraszám igen változó. Egy-egy nőstény, testnagyságától függően, 1000-10000 ikrát rak le. Egy-egy hím több ívási aktusban is részt vehet a szezon során. Nagyobb testű ikrásoknál is megfigyeltek már kétszeri ívást, különösen akkor, ha az első ívást a víz hirtelen lehűlése, majd gyors felmelegedése követte. A sárga, erősen ragadós ikraszemek 1,4-1,8 mm átmérőjűek. Kelésükhöz 2-3 napra van szükség. A gödörben fekvő vagy gyökerekre tapadt ikrát a hím oltalmazza, de a kikelő babahalak száma minden igyekezete ellenére általában alacsony. Ennek oka, hogy a fekete sügér ikrája rendkívül érzékeny a víz hullámzására, hőmérsékleti változásaira. Hazai viszonyok közt rendszerint jelentkeznek a káros hőingadozások, melyek csak az erőművi hűtővíz-tározókban mérséklődnek.
Az ívóhelyek közvetlen közelében önálló táplálékszerzésre induló - kb. 6 mm-es hosszúságú - apróságok csapatba verődnek, melyet egy ideig még az apa terelget. A viszonylag nagy állománysűrűség miatt nagy mennyiségű planktonra van szükség ahhoz, hogy az igen falánk ivadék jelentősebb számban maradjon életben. Az igen hamar jelentkező kannibalizmus még tovább ritkítja soraikat. Az ivadék a planktonfogyasztásról 25-40 mm-es nagyság elérésekor áttér a vegyes táplálékra, amelyben a rovarlárvák játsszák a legfontosabb szerepet. Az apró halak a kb. 50 mm-es sügérivadékok étrendjében jelennek meg. A kifejlett sügér vérbeli rablóhal. Revírjéhez hű, helyhez kötött halfaj, gyökerek, bedőlt fák és egyéb tereptárgyak közé rejtőzve les zsákmányára, de gyakran 5-6 egyedből álló kis csapatokban keresik táplálékukat, reggel és este a víz felszínén, egyébként a mélyebb rétegekben és a fenéken. Az adott vízterület táplálékkészletéhez jól alkalmazkodnak, hol a gerinctelen fauna, hol a halivadék játszik főszerepet. Kedvenc csemegéjüket képezik a békák, ebihalak és a rákok is. Emésztése rendkívül gyors, hazánkban Molnár és Tölg (1962) röntgenológiai vizsgálatokat is végzett ezzel kapcsolatban. A vizsgált 250-270 mm-es állatokat küsszel etették és 5, 10, 15, 20, valamint 25 °C hőmérsékleten sorrendben 110, 50, 37, 24 és 19 óra alatt tapasztalták a gyomortartalom ürülését.
Növekedési ütemét természetes vizeinkben eddig nem vizsgálták. Pénzes és Tölg (1977) tájékoztató adatai szerint az 1. évben 10-15, a 2. évben 25-32, a 4. évben 28-40, az 5. évben pedig 38-50 cm hosszúságot érhetnek el. A nőstények (ikrások) általában nagyobb termetűek a hímeknél (tejeseknél).
Legfeljebb 26 évig élhetnek (fogságban)!

2013. január 28., hétfő

Omszk - szabályozott keretek között

Jó hír a pergető sporttársaknak: A tavalyi bizonytalan, félig gazdátlan év után idén úgy néz ki, hogy rendezett keretek között lehet végre horgászni az Omszki tavon. 2013.01.26-án az Óbuda-Kalász HE éves közgyűlésén határozat született, mely szerint egy éves "sport" engedély lesz váltható az Omszki tóra 15ezer forint ellenében. Az engedély birtokában kizárólag a "catch and release" módszer betartásával lehet pergetni. A tóra napijegy is váltható (sportjegy 1500 forintért) és folyamatosan fogják ellenőrizni a horgászrend betartását a helyi polgárőrök és az egy alkalmazott halőr is. Gyertek el, pergessetek és óvjuk együtt a tó érzékeny sügérállományát!

2013. január 13., vasárnap

Monster Bass

A mindmáig hivatalos világrekordnak számító fekete sügeret (largemouth bass-t) 1932. június 02.-án az Egyesült Államokbéli Georgia Államban, a Montgomery tavon fogta George W. Perry. A hal-monstrum 10,0924 Kg-ot nyomott (22 lb és 4 o.z.). Sajnos a bugris yankiek megpucolták és megették.

Ez a rekord igen sokáig fennállt, ill. ma is csupán osztoznia kell az első helyen az új IGFA szabályok szerint, mivel a csúcsdöntőnek min. 2 o.z.-val, tehát 5 dekával nehezebbnek kell lennie, hogy megdöntse a korábbi rekordot. Ezt a szabályt nem véletlenül csak nemrég vezették be az IGFA-nál. A yankiek-nek ez az állat egyfajta szentállat és egy sokmillió dolláros iparág épül a horgászatára. Csúnya is lenne, ha az első helyen nem egy amerikai halszörny lenne. Ha pedig objektíven megvizsgáljuk a bírálatot akkor a következő képeken látható japán halszörnyet én ki is zárnám, mert ellentétben az amerikai rekorddal, ezt a halat nem pergetve, hanem élő kishallal, egy 10 inches (25cm-es) naphallal fogták, 2009. július 02.-án, Japánban, a Biwa tavon, amely mellesleg Japán legnagyobb édesvízi tava. A hal súlya 10,119kg (22lb és 4.97o.z.) tehát csak pár grammal nehezebb a korábbi rekorddnál, amit igazából nem is mértek le anno annyira pontosan, mert még nem rendelkeztek olyan precíziós halmérő eszközökkel, mint amikkel manapság rendelkezünk.

Amúgy a szerencsés japán horgásznak, Manabu Kuritának nem az első ilyen halóriása a Biwa tóból. A fogást megelőző évben fogott már egy 8,5 kilósat is, szintén élő csalihallal és állítása szerint látott már több az általa kifogott rekordnál is nagyobb sügeret, csak nem sikerült őket kapásra bírnia.

Van pár nem hivatalos rekordfogás is amikről olvasni lehet a világhálón. Ilyen példáúl Mac Weakly fogása is. Neki viszont sajnos oldalról sikerült megakasztani ezt a halóriást, 2006. március 20.-án a Californiai Lake Dixon-on. A nem hivatalos mérlegelésen állítólag 11,37 Kg-ot (25,01 Lb) nyomott a hal. Azért mellette szól, hogy bevallotta, hogy rosszúl akasztotta és állítólag vissza is engedte.

Hazánkban is akadt már horogra pár "feka-óriás", de közelsem akkorák mint az államokbéli vagy japán fajtársai. Tudtommal egy 4,5 kilós fogás tartja a hazai rekordot, de a Magyar Horgász hivatalos rekordlistáján csupán egy 3,7 kg-os példány szerepel, melyet 2001.-ben a Tatai Derítő tavon fogtak, és a körülmények sajnos nem ismertek. Én is csak 3 kiló környéki példányokat láttam, de azokat is csak fotókon, sajnos. Eddig elkerült a szerencse, de talán ami késik nem múlik...